KÖSZÖNTŐ

Tisztelt Látogató!

Köszöntöm Önt a Belügyminisztérium “Perspectives of Local Governments in CEE – Practice and Innovations[1]“, című konferenciájának honlapján.

A konferencia célja olyan hazai és nemzetközi önkormányzati jó gyakorlatok bemutatása, melyek a hatékony működés előmozdítását, az innovációt a magyarországi és nemzetközi tapasztalatok közzétételével, megismerhetőségének biztosításával a fejlődés lehetőségét szolgálják. A rendezvény középpontjában Közép-Kelet-Európa, a Visegrádi négyek országai állnak. A minket összekötő közös múlt és jelenünk kihívásai okán egymástól tanulnunk is érdemes. Bízom abban, hogy a konferencián résztvevők megtalálják azt a témát, amely keretében megoszthatják saját tapasztalataikat, bővíthetik ismereteiket.

A Belügyminisztérium kiemelt figyelmet fordít arra, hogy gyakorlati tudásmegosztással is támogassa önkormányzataink feladatellátását. 2018. november 15-16-án lezajlott konferenciánk középpontjában az elméleti tudásmegosztás, a kutatók tudományos eredményeinek közzététele, és az akadémiai szakemberek nemzeteken átívelő beszámolóin volt a hangsúly. A tudományos megalapozottság ugyanis fontos ismérve minden innovatív fejlesztésnek. Az elmélet megismerése azonban önmagában kevés, ezért az önkormányzati célcsoportunk számára is elérhetővé kívánjuk tenni a gyakorlat területén feltárt értékeket. A Belügyminisztérium ezért szervezi a második nemzetközi konferenciáját, ahol a gyakorlatban tevékenykedő szakemberek kapnak szerepet. Hiszem azt, hogy országunk jó gyakorlatai megállják helyüket nemzetközi téren is.

Bízom benne, hogy konferenciánk felkeltette érdeklődését. Szeretettel várjuk Budapestre 2019. március 5–6-án!

Dr. Pintér Sándor

Magyarország Belügyminisztere

[1] A konferencia a KÖFOP-2.3.4-VEKOP-15-2016-00002 azonosítószámú, „Önkormányzati fejlesztések figyelemmel kísérése II.” (ÖFFK II.) elnevezésű kiemelt projekt keretében valósul meg, melyről bővebben aloldalunkon (link) tájékozódhat.